Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

ebben azért nincs igazad. egy értelmes csapatépítés, akárcsak a ház esetében, nem a tetőnél kezdődik, hanem az alapoknál

az alapok pedig elkészültek, az utánpótlásunk erősebb, mint a legtöbb csapaté (egymás után két calder cup döntő nem a véletlen műve)

akit elől draftltunk (Drouin), zseniálisan ügyes srác, de még nem nhl érett, senki nem is mondta, hogy az. és nem vagyunk elől annyira megszorulva, hogy erőltetnünk kelljen. és nem az ahl-be küldtük le, hiszen oda 18 évesen nem is mehetne, hanem a juniorokhoz vissza, ahol most betették centernek, hogy azt is megtanulja + védekezésben is fejlesztik, emellett fel kell majd kapjon néhány kilót, mielőtt helye lenne fent.

itt az egyetlen kérdőjel Connolly leküldése volt, hiszen az egyik legjobbunk volt az előszezonban. azonban ha ő marad, akkor meg kell bontanunk a Palat-Johnson-Panik sort, amelyik két éve együtt van és dominált az ahl-ben, ráadásul tegnap is elfogadhatóan muzsikáltak. szóval egy ember vagy egy sor? + Connolly Top6-ba való, ott viszont most nincs hely, amíg el nem passzoljuk Malone-t vagy Purcellt, esetleg meg nem sérül valaki.

amúgy pedig meg lehet nézni, hol álltunk tavaly a lőtt gólok tekintetében.kibaszottul elől, így nem az a gond, hogy nem tudunk gólt lőni. a bajok hátul vannak inkább (ahol meg évek óta mi vagyunk a legszarabbak), illetve a csatáraink védekezésével. ez pedig nem oldható meg egyik napról a másikra.

az általad felsorolt csapatok sem egyik pillanatról a másikra lettek qrva jók. én még emlékszem rá, amikor bohócokként kezelték őket. gondolod, a Hawks például hátulról kukázta össze Toews-t és Kane-t? nem véletlenül draftoltak olyan elől. amikor elvitték tőlünk Khabibulint és Cullimore-t (!), gyakorlatilag egy viccparádé voltak, nem jégkorongcsapat

a Boston egy összeállt, összeszokott, masszív alakulat. nagyon jó ötvözete az erős és technikás játékosoknak. de nem egyik napról a másikra lettek azzá.

hosszú évek kellenek, mire összeraksz egy olyan gárdát, amelyik folyamatosan esélyes és pár emberke kicserélődése nem vágja földhöz. nem lesz nálunk sem gond hosszú távon, csak győzzük kivárni.

mindenesetre meg kell szabadulni a B-kategóriás kiegészítő emberkéktől, és kell végre egy értelme kapusedzőt hozni


  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.